2011. szeptember 14., szerda

Utózönge a "Ripacsok"-hoz

Mély tisztelettel adózom mindenkinek, aki szűk hazája érdekében nem sajnálja fáradozását. Külön tisztelet azoknak, akik ingyen teszik. Nagyon örvendetes, hogy dugig telt ház előtt volt utóbbi előadásuk. Örvendetes, hogy jó néhány, a kultura terjesztésében elkötelezett honfitársunk képes megmozdítani településünk lakosságát, bizonyítani hasznosságát a művházunk megújulásának.

Azt is leírtam már régen, hogy alapos okunk van feltételezni, ez a beruházás polgármesterünk és Qurinné képviselő asszony nélkül soha nem valósult volna meg. Az utóbbi időben folyó gazdasági vita nem arról szól, minek ez nekünk, hanem arról, gondoskodunk-e kellő biztonsággal a működtetéséről. Mármint az egyebek mellett.

Nem lett volna településfejlesztési bizottsági elnökünk kötelessége körüljárni többek között, hogy olyan fűtésrendszert tegyenek bele, amivel ki lehet váltani az évi 3 MFt-os gázszámlát? Mivel van termálvizünk! Polgármester úr korábban már érdeklődött a polgármesteri hivatal termálvizes fűzésének lehetőségéről. Hozzá lehetett volna kötni az áruház felé történő fűtésszolgáltatást is. A strandigazgató úr készíttetett is egy tanulmányt a 400 kW, közérthetőbben naponta 9600 kWh, azaz Kilencezerhatszáz kilowattóra minden egyes napon (egy kilowattóra mostanában 45 Ft körül van) a strandról a Dunába eresztett hulladékhő hasznosíthatóságára. Az állami támogatás biztos lenne hozzá, mivel többszörösen illeszkedik a kormányzati törekvésekhez. Csakhát nem maradt önerőnk. De van a javaslatok között olyan is, amihez önkormányzati pénz nem kell, sőt az állami támogatás vonzereje miatt biztos gyors ingatlaneladást jelentene a gázcseretelep ügyes értékesítése (lásd itt, klikk ide). Igaz itt az állami támogatás ahhoz folyna be, aki megvalósítaná a fedett gyógyászati beruházást. Igaz, keresni kellene a beruházót. Igaz, ki kellene telepíteni a gépállomást a falu közepéről. Igaz telekhatár rendezést kellene végeztetni, szolgalmi jogokat kellene telepíteni. Csupa kényelmetlen tényező.

A központi újság is dícséri a "Ripacsok" kollektíváját. Külön kiemelve szerkesztő asszony fordítói (vagy polihisztori?) érdemét az előadás sikerében.

Az esemény kapcsán szeretném bemutatni a marketingben rejlő lehetőségeket. Mivel a szeptember 27-én tartandó előadásról 26-án reggel találtam egy szórólapot a boltban, gondoltam, rásegítek a hirdetésre. Igaz, használtam némi "pszicho-manipulációs" technikát. De az iniciáléban felemlegetett plakát eredetije - megfelelő helyeken kiragasztva - ugyancsak hatékony lehetett.

1. Tájékoztató egy jól látogatott helyen, a "Leányfalu - A Világ közepe" honlapon


2. Figyelemfelkeltés egy nagyon látogatott helyen, a facebook-on:
3. A grafikonon az eredmény talán nem igényel magyarázatot

Ezt nevezik a marketingesek kampánynak. És azt a tényt hangsúlyozza, hogy közérdeklődést keltő tartalom nélkül nincs kátogatottság. Tehát, egy inaktív site a neten "elvan mint a befőtt". Aki fizet a honlapja fenntartásáért, figyelje a statisztikát!

Tóth Béla 2011.09.15.